Álmomban itt jártál

Hideg, csípős téli este volt. Mi ketten az ablakpárkányon könyököltünk és csodáltuk az év első havazós estéjét. Lábunkat a radiátor melengette, de az orroddal már rajzolni tudtál a párás ablaküvegre.

– Mit rajzolsz? – kérdeztem tőled.

– Majd ha elkészül, meglátod – válaszoltad nekem, mire egy halk kuncogás kíséretében folytattad megkezdett munkádat.

Egészen belefeledkeztél az alkotásodba, amikor is meztelen lábunk egy pillanatra összeért. És ez a pillanat valahogy kizökkentett téged az eddigi nyugodt, felszabadult állapotodból. Hirtelen zavarba jöttél, nem találtad a helyedet. Megijedtél talán? Legszívesebben elfutottál volna, de nem volt hova futni, mert én az ajtó és közted álltam. Rád néztem. Te nem mertél a szemembe nézni. Lesütött tekintettel meredtél a padlóra.

Én közelebb léptem hozzád, már szinte hallottam, ahogyan a szíved majd kiugrik a helyéről.